Blog 7. Hatodik hét Április 2-7. Már csak néhány nap van az emeltszintű szerkezetkész állapot eléréséhez, azaz lassan levonulnak a házépítők, és átadják a stafétát a többi szakiparosnak. Belülről öltözködik, szépül a ház, kívülről már hozzá sem nyúlnak. Hogy azért ne legyen olyan egyszerű a dolog, néhány feledhetetlen pillanatot okozok építőinknek. A hosszú, 1,4 méter keskeny előszobát szeretném feldobni valamivel. Ezt meglepetésnek szánom a családnak, ezért hétfőn kicsempészek pár szobrocskát, régi üveget és a hálószoba, illetve a gardrób-előszoba közötti megvastagított falhoz téve körülrajzolom őket. Itt lesznek a falfülkék. Közben régi téglákat vásárolok. Sikerült családtagjaim nevének kezdőbetűire rátalálnom, fiúnknak hétcsillagos hercegi koronás T betűt is szereztem, ráadásul állót, ami 18. századi ritkaság. Oberle János kőművesért kiált, szerencsére csak telefonon, de én határozottan állítom, hogy be tudják építeni. A férfiak ismét összedugják a fejüket, meg is van a megoldás. Befalcolják, beszilózzák – mondják. Nekem édes mindegy. (A téglák hátuljára hasáb alakot vágnak, ezt csúsztatják be a falba, úgy hogy a külső rész egy kicsit kiáll a gipszkartonból, mintha be lenne falazva.) Mire csütörtökön megérkezem már a helyén vannak a téglák, de János közli velem, hogy ilyet többet nem vállalnak. Nem is tervezünk a közeljövőben építkezni – nevetek. Szép nap is a csütörtök. A ház életében azon ritka alkalmak egyike, amikor nem én takarítok. Jó kezdet. A ház környékén is rendet raknak, de mikor lesz ebből kert! A kartonborítás elkészült – kivéve ott, ahol a vizesblokk lesz, próbaképpen beillesztenek egy belső ajtót is, a többi majd festés után jön. Hátra van még a nyílászárók körüli burkolat elkészítése, az előszoba egy részének fa borítása, illetve a készház kert felöli oldal teraszának, a felső bejáratnak a kiépítése. Ez utóbbiak a tereprendezés után következnek. Pihenés egy perc sem, jövő héten jönnek a festők, glettelik, üvegszálas szalaggal vonják be a karton illesztéseit, jó pár hetet adunk a száradásra. Ezután kezdődik a gépészet, az aljzatbetonozás, a pincerész dryvit borítása, a közmű bekötés, a festés, burkolás, a villanyszerelés befejezése és még mi minden. Kedves Olvasó! Véget ért a házépítés leginkább látványos szakasza, fedél van a fejünk fölött, legszívesebben beköltöznénk, de se áramunk, se vizünk, se fűtésünk. Véget ér az építkezést követő napló első része is. Bár ezután is jelentkezem, de már nem hétről-hétre, csak egy-egy nagyobb munka végén. Bár nem számítottam rá, jól esett, hogy az olvasók nemcsak nyomon követték az építkezést, de reklamáltak is, amikor elkéstem egy-egy rész írásával. Szívesen válaszolok kérdéseikre, és megosztom tapasztalataimat azokkal, akik írnak nekem a pilisfaház@t-online.hu címre . Üdvözlettel: Sándor Judit
|
||
![]() Készülnek a falfülkék |
|
|
Az építők utolsó ebédje a kertben |
![]() Előszoba téglákkal, falfülkékkel |
|
Erkélyünk felmosás után |
A gyűjtemény legértékesebb darabja |
|